A világ legszokatlanabb szilveszter éjszakai szokásai

Cipős jóslás, szerencseszőlő, újévi ló.
Szilveszteri szokások a világban

Németországban a legtöbb ember számára az új év sok pezsgővel kezdődik, meg tűzijátékokkal és társasjátékokkal, utóbbiak közül a legkedveltebb az ólomöntés (Bleigießen) – a kapott figurákból jósolnak az új évre (listák vannak arra, hogy egy-egy figura mit jelent



A klasszikus tűzijáték mellett sok helyen nagyon szokatlan szilveszteri hagyományok vannak. A mondás szerint: Ahány ország (ház), annyi szokás.

Alább néhány igen különös újévi szokás következik:

Cipős jóslás

Az alpesi országokban hajdan fiatal lányok és fiúk kiültek a ház nyitott ajtaja elé, háttal a bejáratnak, és a vállukra dobtak egy cipőt. Ha a cipő az orrával befelé nézett, azt jelentette, hogy még egy évig itt fognak lakni, ha viszont kifelé nézett, akkor a jóslat így szólt: a következő hónapokban megtalálod a párod, és elköltözöl innen (a szülői házból).

Szerencseszőlő

Egész Spanyolországban éjfélkor a rádió és a televízió közvetít 12 harangütést. Az emberek pedig minden harangütésre megesznek egy szem szőlőt, ami szerencsét hoz. A tizenkét szőlőszem a szerencseszőlő (uvas de la suerte)

Ugrás a boldogságba

Észak-Németországban régebben elterjedt szokás volt, hogy Szilveszterkor röviddel éjfél előtt felállt az ember egy székre. Éjfélkor pedig az első harangütésnél leugrott róla, így szimbolikusan beleugrott a boldogságba.

Piros fehérnemű

Olaszországban Szilveszter éjszaka kötelező a piros fehérnemű, mert ez biztosítja, hogy az emberre az új évben ráköszönjön a szerencse. Az áruházakban és a fehérneműboltokban legkésőbb karácsony után megjelennek a piros fehérneműk. Mindegy hogy csipke bugyi vagy boxer alsó – a lényeg, hogy piros legyen.

Újévi ló

A hajdani Kelet-Poroszországban a legények maskarába öltöztek: újévi lónak vagy újévi bakkecskének, és újévi vesszőkkel ijesztgették a lányokat. Hasonlóan Brandenburgban szőrös bakkecskének, Hessenben pedig szalmából készült medvének öltöztek.
Ételt és italt gyűjtöttek össze a Szilvesztert ünneplő helyi fiataloknak.

Ütögetés somfaággal

Bulgáriában ütögetéssel mennek át az újévbe. Feldíszített somfaággal ütögetik a rokonok és ismerősök hátát. Ez a szurvakána, és ez biztosítja az elkövetkező évre az egészséget és a gazdagságot.

Bőrönddel a ház körül

A mexikóiak január elsején egy bőrönddel egyszer körbejárják a házat – így az új évben részük lesz egy szép utazásban. Ahhoz, hogy jól teljen az új esztendő, a házon kívül egy pohár vizet is felhajtanak. Ez ahhoz kell, hogy megszabaduljanak a régi könnyektől és aggodalmaktól.

Szerencsejáték

Görögországban a családok Szilveszter éjszaka kártyáznak, vagy más szerencsejátékot játszanak. Azt mondják, hogy aki nyer, annak az egész évben szerencséje lesz.

Ugrás

A Fülöp-szigeteken a gyerekek éjfélkor olyan magasra ugranak a levegőben, amennyire csak tudnak. Úgy tartják, hogy így a gyerekek növekedése az új évben nagy lendületet vesz

Kapcsolódó cikkek

Szilveszteri szokások a világban

A világ legszokatlanabb szilveszter éjszakai szokásai

Különös éjszakai, szilveszteri szokások a világban.

Szilveszteri szerencsehozó babonák

Miért hoz szerencsét az újévi malac?

A néphit a malacot mindig is a bőség és a jólét szimbólumának tartotta.